Chat jelenleg nem elérhető, kérjük nézzen vissza később. Addig is, kérjük küldjön üzenetet és a lehető leghamarabb választ adunk a kérdésére.
|
Az Adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam, tudomásul vettem és elfogadom. Az Általános Szerződési Feltételeket elolvastam, tudomásul vettem és elfogadom. |
ÁSZF Jelentkezési feltételek: 1. FELHÍVJUK SZÍVES FIGYELMÉT MINDEN KEDVES JELENTKEZŐNEK, HOGY AZOKNAK, AKIK LEMONDÁS NÉLKÜL NEM JELENNEK MEG A TANFOLYAMON A JÖVŐBEN NEM TUDUNK TANFOLYAMAINKON HELYET BIZTOSÍTANI, VALAMINT A TANFOLYAM FENNMARADÓ ÖSSZEGE IS KISZÁMLÁZÁSRA KERÜL! 2. Csak teljesen kitöltött jelentkezési lapokat fogadunk el. Regisztráció után felmerülő reklamációt nem fogadunk el, mivel jelentkezésekor elfogadta a következőt: "Az Általános Szerződési Feltételeket elolvastam, tudomásul vettem és mindezek felelősségének tudatában jelentkezek a fent nevezett tanfolyamra." Amennyiben a regisztrációt követően 1-3 munkanapon belül a visszaigazoló email, illetve a tanfolyam kezdete előtt 6-8 héttel a második email nem érkezik meg, (kivéve szabadság, betegszabadság, melyet honlapunkon is feltüntetünk), legyenek kedvesek telefonon felvenni velünk a kapcsolatot, mert leveleinket a tanfolyamokra leszűrve, résztvevőnként küldjük ki, így azok biztosan kiküldésre kerülnek. Sok esetben hibás email címmel való jelentkezés miatt nem érkezett meg a visszaigazoló email a jelentkezőkhöz, ezért kérjük, erre fokozottan figyeljenek. Tanfolyam előtti napokban, illetve utólagosan nem áll módunkban reklamációt elfogadni. Azok, akik a teljes tanfolyami összegről és a tanfolyam további fontos információiról kapnak visszaigazolást, ők az után jelentkeztek, hogy eldőlt a tanfolyam megrendezése, így ők csak egy email kapnak.
Jelentkezéssel/Fizetéssel kapcsolatos információk: 1. A jelentkezések beérkezési sorrendben kerülnek elfogadásra. KIZÁRÓLAG OLYAN RÉSZTVEVŐ KEZDHETI EL A TANFOLYAMOT, AKI A TANFOLYAM TELJES ÖSSZEGÉT A TANFOLYAM MEGKEZDÉSE ELÖTT VAGY CÉGÜNK SZÁMLÁJÁRA ÁTUTALTA VAGY A HELYSZÍNEN KIFIZETTE! 4. Információkat e-mailben küldünk vagy zárt facebook csoportban amiről a résztvevőket értesítjük. Kérjük a tanfolyam kezdete elötti napon is ellenôrizze postafiókját, facebook csoportot! 5. Amennyiben egy tanfolyam nem kerül megrendezésre,a résztvevôket mailben értesítjük és az addig befizetett teljes összeget visszautaljuk bármilyen EU-s számlaszámra (külföldi számláról érkezett utalások vagy postai befizetések miatt felmerülő adminisztrációs dijakat nem!). 6. A jelentkezési lapon megadott adatokat az ott kitöltött formában használja fel rendszerünk (név, cím, szül. dátum, stb.) a tanfolyam szervezésével kapcsolatos hivatalos dokumentumokra és ügyintézésekhez. Ezek módosítására díjmentesen a tanfolyamot megelőző 12. hétig bezárólag van lehetőség írásos formában! A hibás adatok későbbi kijavítása többletköltséggel jár. 7. Utalások sikerességérôl nem küldünk külön értesítést, csak a sikertelenekrôl. 8. Szállást és utazást kérjük önállóan és idôben intézni.
9. A tanfolyam elvégzését igazoló tanúsítványt kizárólag a jelentkezési lapon megadott névre állítjuk ki. Amennyiben a név a jelentkezési lapon hibásan szerepel, újabb igazolást 5.000 Ft/igazolás áron tudunk kiállítani. A jelentkezéskor két ingyenes igazolás kiválasztására van lehetőség, a harmadik igazolás 5.000 Ft. Iratok pótlása elvesztés, megsemmisülés,használhatatlanság, névváltozás stb miatt utólagosan: minden magyar és idegen nyelvű jegyzet – 1500 Ft; oklevél kiállítása – 5.000 Ft/nyelv; ETI kreditpontigazolás pótlása scannelve 1.500 Ft, postázva 2.500 Ft, előre utalás ellenében.
10. Honlapunkon a tanfolyamoknál feltüntetett javasolt jelentkezési határidő azt jelenti, hogy legkésőbb addig az időpontig a jelentkezések létszámától függően el kell döntenünk, hogy a tanfolyam biztosan megrendezésre kerül-e. Amennyiben a tanfolyam létszáma a kiírt javasolt jelentkezési határidő előtt betelik, abban az esetben a szervezést előbb elkezdjük. Ezután már csak a várólistára fogadunk jelentkezéseket. Ennek megfelelően kérjük időben leadni jelentkezéseiket.
Jelentkezés lemondásának feltételei:
Amennyiben lemondásra kerül a tanfolyam megkezdése előtt részünkről (szervező) egy tanfolyam, az addig befizetett teljes összeget visszautaljuk bármilyen MAGYAR számlaszámra (külföldi számláról érkezett utalások vagy postai befizetések miatt felmerülő adminisztrációs dijak levonásra kerülnek). Külföldi számlaszámra a visszautalás költségének levonása után fennmaradó összeget utaljuk vissza! A tanfolyami előleg 55.000 Ft (Földi tanfolyam) 25.000 Ft (Nyirokspeciál) befizetése után a tanfolyami előleg nem kerül visszautalásra a résztvevőnek, a befizetett összeget csak a következő megrendezésre kerülő tanfolyamra lehet átvinni. A tanfolyami résztvevők részéről történő lemondás csak írásos formában (e-mail) kerül elfogadásra. Csak az írásos formában visszaigazolt lemondásokat tudjuk lemondottnak tekinteni. Kérjük a lemondás visszaigazolását a tanfolyam utolsó napját követő 30 napig megőrizni.
Amennyiben a Résztvevő a tanfolyamról igazoltan vagy igazolatlanul több mint a tanfolyam teljes tanóraszámának 5 %-ról hiányzik a tanfolyam végén lévô vizsgán részt nem vehet, vizsga nélküli tanfolyamok esetén a tanfolyami igazolást kézhez nem kaphatja. A vizsgát a következô ugyanilyen tanfolyamon pótolhatja, amennyiben a hiányzó óraszámot bepótolta, vizsga nélküli tanfolyamok esetén a hiányzott óraszámokat kell pótolni a részvételi igazolás kézhezvételéhez. Ennek díja arányos az előző tanfolyam hiányzásainak mértékével és a mindenkori tanfolyami vizsgadíjjal.
Abban az esetben, ha tanfolyamaink, a tanfolyam megkezdése előtt lemondásra kerülnek bármilyen okból kifolyólag, abban az esetben kizárólag magyar bankszámlaszámra tudjuk a befizetett összegeket költségmentesen visszautalni.A tanfolyam a szervező oldaláról a tanfolyam megkezdése elött bármikor lemondható indoklás nélkül, minden felelősség és kártérítési kötelezettség nélkül. Ilyen esetben a szervező a befizetett összeget hiánytalanul visszatéríti vagy igény szerint más tanfolyami részvételhez felhasználható. Amennyiben a befizetett előleget a jelentkező áthelyeztette más tanfolyamra, attól a pillanattól kezdve a fenti lemondási és alábbi halasztási feltételek érvényesek erre a jelentkezésére. Abban az esetben, ha bármilyen okból a megkezdett tanfolyamot kell megszakítanunk, vagy a tanfolyamból fennmaradó napokat le kell mondanunk szervezői részről, a résztvevőnek a felmerülő anyagi erkölcsi egyéb káraiért sem az oktatót és kiküldető cégét sem pedig minket szervezőket kártérítési felelősség nem terhel. Az oktató és a szervező is biztosítja, hogy a lemondott oktatási napokat egy későbbi időpontban (minimum 1 hónap múlva, de maximum 1 éven belül) pótoljuk. Amennyiben ezeken a pótnapokon a résztvevő nem vesz részt, a tanfolyam díjából visszatérítésre (az elmaradt oktatási napok arányában) igényt nem tarthat. Az ilyen résztvevők a tanfolyam hiányzó napjait a későbbiekben csak olyan esetben tudják pótolni, amennyiben a tanfolyam maximum létszámkeretébe beleférnek. Új jelentkezőktől, akik a teljes tanfolyamot végzik helyet nem vehetnek el.
Cégünk vis majorra (betegségek,természeti katasztrófák,időjárási viszontagságok,bármilyen előre nem látható esemény) való hivatkozást a résztvevő részéről sajnos a szervezési körülmények miatt nem tud elfogadni, és a befizetett díjak visszatérítésére vagy a tanfolyam elhalasztására nincs mód.
Halasztás egy másik tanfolyamra: Az a resztvevő, aki a tanfolyam ideje alatt a tanfolyamot BÁRMILYEN OKBÓL (VIS MAJOR IS EZ ALÁ ESIK) megszakítja, az halasztásnak minősül. A pótolandó tanfolyami rész arányos tandíját, és a 10.000 Ft-os halasztási díjat köteles befizetni a szervező által megadott határidőkig. Valamint csak olyan tanfolyamon tudja a hiányzó a tanfolyami részeket pótolni, ahol a maximum létszámot nem éri el az új jelentkezők száma. (Tehát helyet nem vehet el olyanoktól akik egyben végzik a tanfolyamot.) Halasztásra a következő kétféle módon van lehetôség: Az adott jelentkezésre befizetett összeg halasztására egy alkalommal van csak lehetőség. Az új időpont lemondása, módosítása, újbóli halasztása stb. esetén az addig befizetett összegek elvesznek.
1. Mód:
2. Mód: Irodánk a viszenkft@gmail.com mailcímen érhető csak el vagy messengeren.
Tünde Krizsán-Bagáry |
|